Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. augusztus 17., szerda

Borjúnyársak: aszúban érlelt szilvával, valamint zöldségekkel és szalonnával és tandoori csirkenyárs naan kenyérrel és raitaval





Ahogyan a borjúból készült legényfogó levesnél említettem a borjú lapocka és borjúmáj egy részét ezekhez a nyársakhoz tettem félre.
A borjúhúst kockára vágtam, körülbelül akkora darabokra, mint a szilvából egy negyed cikk, hiszen a szilvával készültem nyársra húzni. Szárított fokhagymát és rozmaringot elkeverem olajjal és ebben hagytam állni a húsdarabokat néhány órán át.
A szilvát megszórtam kevés fahéjjal, frissen őrölt szecsuáni borssal és gyömbérrel majd meglocsoltam Tokaji aszúval. Néhány órán át érleltem a szilvát, fél óránként átkevertem, hiszen annyi 5 puttonyos Tokaji aszút nem öntöttem rá, hogy elfedje, mert az nagy pazarlás volna.
A májat nem pácoltam, ehhez a nyárshoz piros húsú paprikát, a lilahagymát és kolozsvári szalonnát megfelelő méretre vágtam/szeltem, a gombát megmostam, leszárítottam.
Most a - duplán pácolt - tandoori csirkét kizárólag szárított fűszerekkel készítettem. A nagyobb csirkemell kockákat megszórtam szárított fokhagymával, frissen őrölt szárított gyömbérrel, chili porral, a szokásos mértékben sóztam, majd meglocsoltam friss citromlével. 2 dl joghurtba 2 teáskanál tandoori masala fűszert tettem és egy evőkanál olívaolajjal elkevertem. 20 perc elteltével beletettem a fűszeres joghurtba a csirkemell kockákat és ebben álltak néhány órán át.



Sütés előtt a szilvát és a borjúlapockát felváltva nyársra húztam. A borjúmájat a szalonnával, gombával, lilahagymával, piros húsú paprikával. A tandoori pácban érlelt csirkemell darabokat nyársra húztam.





Mielőtt a forró rostlapra teszem a nyársakat, előtte olajjal meglocsolom, hogy ne ragadjon le. A tandoori csirkenyársat félidőban olvasztott vajjal locsoltam meg, és így fordítottam meg.
A nyársakat forró öntöttvas grill lapra tettem és addig nem piszkáltam, míg meg nem sült az egyik oldala rendesen. Így azt érem el, hogy a hús kérget kapjon, nem ereszti ki a szaftját, mert, ha túl gyorsan megfordítom, és nem keletkezik kéreg, akkor kiengedi a levét és inkább párolódik, fő és nem sül. Ráadásul, ha kiengedi a levét és így pirítjuk meg a húst, akkor garantáltan olyan száraz és kemény lesz, mint a cipőtalp. Úgyhogy csak nyugalom a forgatással a megfelelő végeredmény érdekében.
A borjú-szilva nyársat frissen őrölt tengeri sóval fűszereztem mielőtt a grill lapra került, a borjúmájas-zöldséges nyársat pedig csak akkor, amikor megfordítottam, hogy a máj ne keményedjen meg, a zöldségek pedig ne engedjenek levet. A tandoori pác sós, tehát már nem igényel további ízesítést.
Nagyon fontos, különösen természetes hő /tűz esetében, hogy megfelelő tüzet rakjunk a rostlap alá. Ugyanis, ha túlfűtjük, akkor értelemszerűen megég, ha nem elégséges a hő, akkor pedig nem kap időben kérget a hús és nem marad szaftos. A „jó tűz” nehezen meghatározható mondjuk fa, vagy faszénmennyiséggel egy receptben, ezt eltalálni feltétlenül gyakorlat kérdése.
Nálunk szerencsés a helyzet, ugyanis gyermekkorom óta értek a tűzrakáshoz és a grillezés terén is évtizedes a gyakorlatom. Mivel a tüzet is én produkálom a grillételek előkészítése mellett, illetve én szabályozom a tüzet és én magam grillezek, így egy kézben van a bukás, vagy a siker.





Bevallom őszintén, hogy nem terveztem naan kenyeret a vacsorához, de a kisfiam annyira szereti, hogy addig kérlelt, míg kötélnek álltam.
Most egészen kis adagot, 3 lepényt terveztem, mert én már magamnak kizárólag a zöldséggel és gyümölccsel terveztem a vacsorát.
1,2 dl hideg vízben elkevertem 4 g élesztőt, majd elkevertem 10 dkg finomliszttel. Fél óra múlva hozzáadtam 4 dkg tejfölt (elméletileg joghurt dukál a kenyérbe, de a raitához és a tandoori páchoz elhasználtam) 10 dkg lisztet, 4 g sót, fél evőkanál sütőport és alaposan összekevertem, az összeállt ragacsos tészta labdát olajjal locsoltam meg, majd letakarva 30 percig kelesztettem. Ekkor olajos felületen könnyedén megdagasztottam és lefedve újabb 30 percig kelesztettem. Még egyszer olajos felületen megdagasztottam, majd 3 részre vágtam, lisztezett deszkára raktam és megszórtam liszttel. Letakarva 15 percig pihent. Egyenként kinyújtottam olyan 3 mm magasra a lepényeket és lisztezve tányérra raktam őket, fóliával elválasztva.
A forró grill lapon ezt sütöttem ki először, egyenként a rostra tettem, meglocsoltam egy evőkanál olvasztott vajjal és lefedtem (a wokom fedőjével). Amikor megpirult, akkor megfordítottam és a másik oldalán is megsütöttem. Ezek néhány perces folyamatok. A forró lepényeket ruhába csomagoltam és így tartottam frissen, melegen, míg a nyársak meg nem sültek.



A raitat úgy készítettem, mint máskor, 3 dl görög joghurthoz 2 teáskanál szárazon pirított, mozsárban őrölt római köményt, egy gerezd átnyomott fokhagymát, egy evőkanál olívaolajat és sót adtam. Mindig lehűtöm, mielőtt tálalom.
Sikerült minden nyársat egyszerre kisütnöm, így együtt ülhettünk le a grillvacsorához.



Minden nagyszerűen sikerült, a borjúmáj valami egészen felséges volt, puha, krémes. A borjú lapocka is nagyszerűen puha lett és rendkívül ízletes. A megrészegített mirabolán szilvával nagyszerű párost alkottak. A mirabolán nem negédes szilvaféle, egyszerűen tökéletesen harmonizált a borjúhússal is és a borjúmájjal is. A fűszeres-aszús pác nagyon jót tett az édes-savanykás szilvafélének.
Elárulom, nem először készítettem hasonló nyársat, legutóbb télen, sütőben. Az akkori recept itt található.
A tandoori csirke is hozta a szokásos formáját, omlós volt és fűszeres, örök kedvenc. A naan kenyér nálunk mindig tarol, a raita pedig az a kence, ami mondhatnám, hetente egyszer biztosan valamelyik étel mellé kerül, ez is igazi családi kedvenc.
Másnap – egy újabb elképzelés szerinti - kenyeret készültem sütni és ehhez különböző krémeket terveztem, úgyhogy a parázsba két – fóliába csomagolt – padlizsán is került. Miután elpakoltam a grillvacsora után, még a padlizsánkrémet is előkészítettem másnapra. De erről majd legközelebb mesélek.

4 megjegyzés:

  1. Jaj nagyon finom lehetet, a kiskukta meg nagyon édes :)

    VálaszTörlés
  2. Hát, ez fejedelmi vacsora volt!!!!! Jó pácok, szép nyársak, étvágygerjesztő fotók, tündéri kiskukta, a gyönyörű naan lepény az összes grillezett húshoz illő, jaj, de éhes lettem! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta az egész tál. A szilvával felfűzött nyárs különösen tetszik. Mindig tanulok valami újat tőled!
    A kuktád nagyon komolyan veszi a feladatot. ;D

    VálaszTörlés
  4. Végre egy - jó értelemben véve - "látványkonyha" :-) Mert a látvány is szép.
    Ahogyan a raita belesimul a tégelybe...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails